Szerző: Monoki Stefik Veronika - Gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, klinikai és alkotó-fejlesztő metamorphoses-meseterapeuta
Amikor először hazavisszük a csecsemőt az otthonunkba, lehet tapasztaltátok, hogy nem tudjuk még, hogy mit kezdjünk vele. Felhoztuk az autósülésben és akkor most hogyan tovább?
Van egy kezdeti bizonytalanság a táplálással, öltözködéssel, pelenkázással kapcsolatban. Ilyenkor megjelenik az a gondolat, hogy de jó lenne, ha itt lenne egy szakértő, aki iránymutatást ad nekünk. És a szakértő, megérkezik. Jön a tágabb család babalátogatóba és velük együtt jönnek a tanácsok is kérdésekbe ágyazva. “Nem fázik, nem takarod be? Miért van hordozóban? Biztosan nem éhes még, miért adsz neki mégis enni? Jaj, hadd sírjon, ne menj be hozzá a fejetekre fog nőni! El fogod kényeztetni!”
Míg a három óránkénti etetést az igény szerinti táplálás szemlélete váltotta fel, megtanulható, hogy a gyermek testhője a tarkója érintése mentén objektivizálható, a hordozás nem árt a baba csontszerkezetének, de azt tapasztalom, hogy az a tévhit, hogy egy síró baba megnyugtatásával egy szófogadatlan gyermek nevelődik majd, valahogy nem tud a társadalomban újradefiniálódni.
Pedig, ha csak belegondolunk egy hétköznapi példába, hogy valami miatt csalódottak vagyunk, elszomorodunk, fáj valamink, egyszóval nem vagyunk jól, akkor nem az a visszajelzés a környezetünktől, hogy menj be a szobádba és ne panaszkodj, nem tudlak meghallgatni, nyugtasd meg magad, majd gyere ki érzelmileg stabilan, boldogan.
Ahogy ilyenkor az se esik jól, ha épp meséljük, hogy mi bánt minket és valaki azt mondaná, hogy nézd ott egy nagy repülő. Attól, mert elterelődik a figyelmünk, elmarad a hozzánkfordulás.
Egy kisbaba számtalan dolog miatt sírhat: éhes, tisztába kell tenni, szemébe süt a nap, unatkozik vagy fáj valamije. Beszéd helyett sír. A sírások egy idő után elkülönülnek egymástól és a szülők megtanulnak a sírás okára válaszolni. Így a baba megtanulja, hogy nincs egyedül.
A kötődés a bizalom érzelmi köteléke két ember között, akik fontosak egymás számára.
A kötődéselmélet első megfogalmazói úgy vélték a csecsemő táplálása a kulcsfontosságú a kötődés kialakulásában. Ma már úgy gondoljuk, a szülők érzelmi hozzáférése a baba számára sokkal nagyobb hatással van a biztonságos kötődésre. Ha ugyanis azt tapasztalja, hiába sír, nem kap erre választ, hiába mosolyog nem mosolyognak rá vissza, lassanként egykedvűvé, környezete irányába érzéketlenné válik és a kielégülést önmagán, saját testén keresi.
Leszokik arról, hogy érzelmeket mutasson a környezete felé, mert megtanulja, hogy jelzéseire nincs válasz. Bár kívülről olyan, mintha megnyugodna, hisz elhallgat, a kutatásokból tudjuk, hogy a kortizol, amelyet stresszhormonnak nevezünk megemelkedik. A kortizolszint akkor tud fokozatosan csökkenni, ha a csecsemőt el kezdik megnyugtatni.
Azok a csecsemők, akiknél ez teljes mértékben elmarad vagy egyszer reagálnak a jelzésére, egyszer nem, akkor érzékenyebben reagálhatnak majd a későbbi változásokra, agresszívebbek lehetnek, mert azt tapasztalják meg, hogy kevésbé lehet megbízni az őket körülvevő emberekben, így sérül a kötődésük.
Ha a szülő a csecsemőt kézbe veszi, dajkálja, beszélget vele, énekel neki, mondókázik, biztonságos környezetet teremt számára, a csecsemőt ez megnyugtatja, akkor megtanul bízni szülei jelenlétében és gondoskodásában.
Desmond Morris az első három évet ezért nevezi el Ölelj magadhoz kornak.
#érzelmibiztonság #kötődés #szülőség #csecsemőgondozás #babagondozás #biztonságoskötődés #szeretettelnevelés #érzelmifejlődés #babávalazélet
