Csend és nyugalom vagy sok beszélgetés? Mindkettő!
Szerző: Tóth-Ferenczi Boglárka, Okleveles gyógypedagógus-logopédus
Nem vagyunk egyformák, egyikünk pörgős, társasági lény, másikunk több egyedüllétre, csöndre vágyik. Biztos tudod magadról, hogy milyen az alap habitusod, ahogy azt is, hogy ez az évekkel, de akár élethelyzetekkel is változni tud. Ha extrovertált és kifejezetten kommunikatív vagy, akkor is szükséged van egy kis nyugalomra, jólesik egy-egy társaság nélkül töltött néhány óra.
A gyerekeknél is egy idő után elkezd körvonalazódni, hogy alapvetően milyen típusúak, bár ez az évek során sokat változhat a család életmódja, a mindennapi ingerek hatására. Akárhogy is, az biztos, hogy a csecsemőknek és kisgyermekeknek akkor is szüksége van csendes és szemlélődő időszakra, ha habitusuk nyitott, szívesen vannak társaságban és jól érzik magukat a családi, baráti eseményeken és gyerekközösségben.
Több szempontból is nagyon fontos ez a lehetőség. Az idegrendszer harmonikus érését segíti a nyugalmi időszak, de ugyanígy jelentősége van az önállóság kialakulásában, az elválás kezdeti lépéseiben.

Engedd kicsit egyedül tenni-venni, az egész pici babát nyugalomban szemlélődni, természetesen úgy, hogy a közelében vagy és figyeled a biztonságát. Ne szóljon mindig a háttérben zene, beszélgetés és te magad se foglalkoztasd, szórakoztasd őt folyamatosan.
Ha megoldható, fokozatosan felépítve legyen a kicsinek „énideje” a kezdetektől, amikor csak úgy nézelődik, felfedezi a körülötte lévő tárgyakat, később kicsit önállóan játszik vagy képeskönyvet nézeget. Közben persze nagyon fontos, hogy tudja, nincs egyedül, vele és a közelében vagy és azt is, hogy nem csinálhat bármit.
Ugyanígy fontos a kommunikációs idő is, ami nem jelent egyet az intenzív beszéddel fedett háttérrel és zajjal. Ez a gyermek és egy, vele sok időt töltő felnőtt, legtöbb esetben az anya közös beszélgetős ideje, egymásra hangolódása, kölcsönös kommunikációja.
Szintén a kezdetektől, mert az egészben az a legjobb, hogy már a csecsemővel is lehet „beszélgetni”. Ekkortól lehet a legjobban felépíteni kettőtök kommunikatív kapcsolatát, amire a kötődés erősítése mellett a kicsi megfelelő beszédfejlődése szempontjából is szükség van.
A babával és a csecsemővel történő beszélgetés kezdetben furcsa lehet, de hamar rá fogsz érezni, örömöt fog nyújtani mindkettőtöknek, szuper közös élmény!
Használd a dajkanyelvet. Élénkebb hanglejtéssel és mimikával, de nem kiabálva és nem gügyögve beszélj a picihez. Kezdetben a mosolygással, érintésekkel, nonverbális kommunikációval és a baba hangadásainak ismétlésével tudod a kommunikációs lépéseit és szándékát megerősíteni. Így pozitív visszajelzést kap arról, hogy jó, amit csinál, örömmel gőgicsél, szívesen játszik a hangjával.
Később a szeretetteljes gesztusok, érintés, sok mosoly és a kicsi által mondottak ismétlő megerősítése mellett ki lehet egészíteni egyszerű szavak lassabb, többszöri elmondásával, hangutánzó játékokkal, majd közös könyvnézegetéssel, olvasással és a mindennapi történésekről és környezetről való beszélgetéssel.
#kommunikáció #kötődés #önállóság #beszéd #rutin #kapcsolat