Apának, Papának, Apucinak, Édesapának, Apunak
Szerző: Monoki Stefik Veronika, Gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, klinikai és alkotó-fejlesztő metamorphoses-meseterapeuta
A családterápia rendszerszemlélete szerint, amikor egy gyermek megfogan és ahogy növekedni kezd az édesanya pocakja, megkezdődik az addigi férfi-női kapcsolatban egy átrendeződés. Mindent először az anya él át, ő érzi a szívdobogást, az első rúgást, csuklást, az apa csak közvetetten. A várandóság utolsó szakaszába érve már a párnak egyre nehezebb fizikailag is akár csak megölelni egymást, mert ott van közöttük a baba. Ez szépen szimbolizálja azt az eljövendő időszakot, ami kezdetben főként az anya és a baba szimbiózisáról szól majd. Míg az anyukáknak 9 hónapjuk van felkészülni a változásokra, az otthonlétre, az édesapáknak is idő kell, amíg megszokják ezt az új szerepet és megtalálják ismét a helyüket most már a családban.
Sok apukának fizikailag is el kell hagynia a családi fészket, amikor munkába indul, hisz van rajtuk egy nyomás, hogy eltartsák a családot, de közben kimaradhatnak olyan első pillanatokból, amelyeket ismét az anyukák élnek át először és ők ismét csak, közvetetten. Olyan sok energiát fordítunk arra, hogy hogyan kommunikálunk a gyerekünkkel, de néha a párunk irányába mintha elfogynának a kedves szavak és villámhárítóként működnek, hogy az érzelmi vagy a fizikai fáradtságunkat rajtuk vezessük le, amikor még mindig nem tudják hol vannak a babaruhák, hiába címkéztük fel a fiókokat.
Azt a személyt támadjuk, aki a támaszunk is lehet. Amikor Bowbly és munkatársai az anya-gyermek kapcsolatot vizsgálta, nem fókuszáltak az apákra, azonban az apai hatások is fontosak. Ilyen az apai elkötelezettség, ami a gondoskodásban, közös játékban, új készségek tanításában nyilvánul meg. A következő hatás az elérhetőség, vagyis az édesapa fizikailag jelen tud-e lenni a gyermek életében.
Végezetül pedig a felelősségvállalás a gyermek gondozásáért. Készült már kutatás arra, hogy ha az apa fokozottabb mértékben vesz részt a nevelésben a gyermeke empatikusabb, magabiztosabb lehet, rugalmasabban tud majd alkalmazkodni, kevésbé lesz sztereotíp a nemi szerepekkel kapcsolatban. Ezek a gyermekek a jövőben kevésbé hajlamosak az agresszív cselekedetekre, az édesapák hatnak a problémamegoldó készségekre, és az apa saját végzettségétől függetlenül jobb esélyük lesz a magasabb iskolai fokozat megszerzésére. Ha az apa jelen van, megfigyelhetjük, hogy híddá válik a gyermek és a külvilág között, ami abban nyilvánul meg, hogy ha ő beszélgetést kezdeményez, neki választékosabban fejezik ki magát a gyermek. Ahogy az édesapák is sokkal izgalmasabb esti meséket tudnak kitalálni, mint az anyukák.

Gary Chapman 5 szeretetnyelvet fogalmazott meg, melyek kifejeződéséből tudjuk, hogy a másiknak fontosak vagyunk.
Az apa és gyermek közötti kapcsolatra konkrét példákkal szemléltetném. Az első az elismerő szavak, amikor azt mondjuk, hogy tetszik a hajad, vagy hogy nagyon büszke vagyok rád, hogy bementél a sötét szobába. Ezek bátorságot adnak és növelik a biztonságérzetet. Minőségi időt szánunk az apaidőkben. Megpróbálunk nem dolgozni, mobilon ügyeket intézni, hanem közösen várat építünk vagy mesét olvasunk. Ajándékozás is a szeretetnyelv közé tartozik, aminek az a célja, hogy kifejezze a másikra való gondolást. Nem kell nagy anyagi vonzatú tárgyakra gondolni, lehet az egy gesztenye is, amit találtunk, ha előtte épp Kipp-koppot olvastunk. Szívességen keresztül is kifejezhetjük, hogy a másik fontos nekünk, pl. amikor felfújunk neki egy lufit, vagy megszereljük vele együtt a biciklijét. Az ötödik szeretetnyelv a testi érintés. Számos kutatás igazolta, hogy azok a csecsemők, akiket puszilgatnak, simogatnak, ölelgetnek felnőttként kiegyensúlyozottabb érzelmi életet élnek majd. Minden gyermek másból tudja, hogy szeretik, bíztatnálak Benneteket, hogy kísérletezzetek, hogy Veletek melyik az a típus, ami a gyermeketeknek a feléjük fordított szereteteteket jelzi.
Lamb, Pleck, Charnov és Levine (1987) megállapította, hogy azok a családok, ahol mindkét szülő aktív, pozitívabban éli meg a partnerkapcsolatot és a gyermeknevelést.
Az anyák viselkedése jobban befolyásolják a babák kötődését, az apai bevonódás pedig abban segít, hogy ez a kötődés biztonságos legyen. ❤️
#apa #fejlődés #tanulás #játék #közösidő #minőségiidő #együtt #stepsandplay
Tovább olvasok a cikkek között